Ugrás a fő tartalomra

Házi bounty

Igen! Létezik! Alig kell hozzá pár alapanyag, és a hűtőnkben ott hever a fincsi, csokis, kókuszos, házilag készült bounty! Ami ráadásul ár-érték arányban is verhetetlen! Lássuk, hogyan készül! ;)

Recept: Ebben az esetben alig kell pár szó ahhoz, hogy bemutassuk, miről van szó. Kókusz, kókusz, kókusz, és némi jó minőségű étcsoki. Egyszerű, nemde? :D Nagyjából 1 óra kell az elkészítéséhez, mert hűteni kell a belső tölteléket, és a csokival bevont rudacskákat is. Ezen kívül néhány kavarás az egész!

1. A tejet, a vajat és a cukrot felfőzzük, majd hozzáadjuk a grízt. Addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd. Ekkor beleszórjuk a kókuszreszeléket, amivel együtt tovább főzzük (1-2 percet). 
2. A kész keveréket kihűtjük, 15-20 perc alatt, majd szintén ennyi időre a hűtőbe tesszük. 
3. Egy mélyhűtőbe beférő tálcára sütőpapírt rakunk. A kellően lehűlt keveréket kivesszük, majd vizes kézzel kis téglalapokat formálunk belőle.
4. Vízgőz fölött felolvasztjuk az étcsokit, amihez kevés olajat adunk. A kókusz-téglalapokat villával beleforgatjuk a forró csokiba, majd az előre elkészített tálcára helyezzük. 
5. A kész rudakat a mélyhűtőbe tesszük úgy 5-10 percre, ezalatt a csokimáz megkeményedik. A későbbiekben már elég, ha simán a hűtőben tároljuk őket. 

Eredmény: Hűha, nálunk egy délután alatt elfogyott, annyira kapósra sikerült a bounty! Mondhatni, ugyanolyan, vagy még inkább finom, mint az eredeti termék, de érezni rajta, hogy házi készítés. Roppanós csoki, krémes kókusz. Csillagos ötös!

Hozzávalók (kb. 8-10 darabhoz):
  • 1 dl tej
  • 1 evőkanál gríz
  • 4 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 6-7 dkg kókuszreszelék
  • 15 dkg jó minőségű csokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj

Megjegyzések

  1. Az uj kedvenc csokim, sutim!!! :D Imadom a Bounty-t, de ez meg jobb, nagyon rafuggtem!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsokára ismét csinálok, szerintem fincsibb, mint a bolti! :D

      Törlés
    2. Igy van baby, MEG annal is finomabb!!! :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín