Ugrás a fő tartalomra

Yemas de Ávila - spanyol édesség

Annak idején, amikor Stahl Juditnál láttam a Pastéis de Belém receptjét (portugál sütemény), elhatároztam, hogy a spanyol Yemas de Ávilát is kipróbálom majd. Ha már fizikálisan nem tudok csak úgy odahoppanálni ezekbe az országokba, akkor elhozom magamhoz az ízeit, hangulatát. Egy baráti Harry Potter nézésre voltam hivatalos (nem véletlen a hoppanálás kifejezezés hirtelen beugrása), ezért elkészítettem a Yemas de Ávilát.

Recept: Hű maradtam Stahl Judithoz, az ő receptjét használtam. Magáról az édességről azt kell tudni, hogy Ávilából, egy közép-nyugat spanyolországi tartományból származik, Yemas de Santa Theresa volt az eredeti neve. A yemas angolul yolks, azaz tojássárgáják jelentéssel bír. Ez az elnevezés duplán igaz, hiszen tojássárgájából készül a desszert, és a végső kinézete is ahhoz hasonlít. Fő hozzávalói ezen kívül a cukorszirup, a citromhéj és a fahéj. Nem nehéz elkészíteni, a végső íz pedig egészen egyedi, sosem ettem még ehhez hasonlót. :)

1, Meghintünk porcukorral egy tálcát, erre fog rákerülni a kész massza. Minimum 4 órát kell majd dermeszteni, de egész éjszaka is tárolható a hűtőben.
2, A tojássárgájáhat kézi habverővel elkeverjük, majd átszűrjük egy lábasba. Félretesszük.
3, A cukrot a vízzel, citromhéjjal és fahéjjal feltesszük melegedni, majd ha már forr, kb. 5 perc alatt 110 fokon sűrűre főzzük, ebből kapjuk meg a cukorszirupot. Ha elkészültünk vele, kiszedjük belőle a fahéjat és a citromhéjat.
4, A kész szirupot apránként a tojássárgájához öntjük, amit közben kézi habverővel keverjük.
5, A tojássárgájás szirupot ismét feltesszük a tűzre, takaréklángon 20 perc alatt nagyon sűrűre főzzük. Közben végig keverjük fakanállal, addig, amíg pudingszerű nem lesz, vagyis olyan sűrű, hogy már elválik az edény falától és aljától.
6, A masszánkat az előre elkészített porcukros tálcára öntjük, egyenletes rétegben eloszlatjuk rajta. Ezután kihűtjük, majd jöhet a hűtős dermesztés. 
7, Másnap, vagy 4 óra letelte után a masszából porcukros kézzel kis golyókat formázunk, amiket végül porcukorba hempergetünk. Mignonpapírba, vagy ha más nincs, muffinpapírba ültetjük őket, esetleg magunk készítünk valamilyen papírból tartót nekik. Ha kicsik a gombócok, azaz kb. egy falatnyiak, akkor 24 db jön ki belőle. Én kb. két falatnyi gombócokat formáztam, így 12 darabot kaptam. 

Eredmény: Egyedi ízvilágú, finom kis gombócokat kapunk. Eleve nem lesz belőle hatalmas adag, de nem is szükséges, 1-2 gombóc bőven elég még egy édesszájú embernek is. Természetesen a vendégségbe vitt yemasok, és az itthon maradt néhány gombós is hamar elfogyott. Nem igazán tudom mihez hasonlítani. Elsőre talán csak az édesség érződik, a porcukros külső, magában az édességben lévő cukor. De utána kibontakozik a citromosság, a tojássárgája finomsága, a fahéjas aroma. Nagyon egyedi, és nagyon finom. Ha Ávilában jártok, vagy bárhol Spanyolországban, hiszen már országszerte kapható, próbáljátok ki helyettem is! ;)

Hozzávalók (12 nagyobb vagy 24 feleakkora gombóchoz):
  • 12 db tojássárgája (nagyobb, L-es méretű tojásból)
  • 1 nagyobb citrom héja, hámozókéssel vékonyan szedjük le
  • 2 db 8 cm-es fahéjrúd
  • 1 és 1/2 dl víz
  • 20 dkg cukor
  • porcukor a formázáshoz és a tálaláshoz

Megjegyzések

  1. Ahhoz kepest, hogy ilyen apro kis gombocok igen laktatoak! Nagyon izlett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen-igen, elég tömény ízvilág, kevés is kielégíti az ízlelőbimbókat :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín