Ugrás a fő tartalomra

Paradicsomos-bazsalikomos pesto fusillivel

Íme egy újabb olasz gyöngyszem, a pesto, méghozzá fusillival! Egyszerűen elkészíthető és nagyon finom! Lássuk csak, hogyan!

Recept: Egy kedves barátnőm, Anna ajánlotta a receptet, aminek nagyon örültem, ugyanis már régóta szerettem volna pestót csinálni, és egyébként is, odavagyok az olasz kajákért, erre gondolom már ti is rájöttetek. :P Olyan üveges pestót már ettem, de azt sem tésztán, hanem tejföllel hígítva zöldségekhez való mártogatósként. Finom volt, de először nem üvegeset akartam kóstolni, hanem valami háziasabb verziót. Na most a pesto az gyűjtőfogalom, olasz szószokat értünk alatta, és mint megtudtam, a pesto az a mozsár, amiben a hozzávalókat hagyományos módon kikeverik. A mozsárban törték, zúzták ugyanis össze anno a pesto alapanyagait, de gondolom még ma is csinálják így. Főleg a pesto alla genovese miatt, amiben fontos alapanyag a bazsalikom, az pedig nem érintkezhet fémmel, attól ugyanis megbarnul és "szénaíze" lesz. (Nem én találtam ki, tényleg így mondják. :D) Ez a genovai pesto állítólag a legkedveltebb, a hozzávalói a bazsalikom, reszelt parmezán, fenyőmag, fokhagyma, olívaolaj, illetve a só és a bors. Ezt a zöld szépséget egyszer én is ki fogom próbálni, főleg mert mártogatósként ha jól emlékszem ilyet fogyasztottam, és nagyon finom volt! De most mozsár nem állt a rendelkezésemre, ezért a paradicsomos-bazsalikomos verziót készítettem el, amihez fűszeralapot használtam, ennyi volt a "csalás".

Alapanyagok: Kotányi Italia pesto fűszeralap (van még gombás és fokhagymás verzió is), illetve olasz fusilli tészta + ugye paradicsom, olaj, fokhagyma, oregánó, bors, majoranna, sajt. :)

Pár gerezd fokhagymát megpucolunk, majd kevés olajon megpirítunk. Erre a fokhagymás-olajos alapra ráöntünk két kis doboz paradicsomlevet, ami kb. 140g, vagy egy nagyobb dobozt. Anna tanácsára csak annyi vizet tettem még ehhez, amivel kiöblítettem a paradicsomos dobozkákat. Miután kissé összefőttek, hozzáadom a fűszeralapot a paradicsomszószhoz, ami így egész sűrű állagot kap. Csak erről a Kotányiról tudok nyilatkozni, de ez tartalmaz paradicsom-granulátumot és szárított zöldségeket is, mint fokhagyma, vöröshagyma, sárgarépa, paszternák (fehérrépa, a petrezselyemhez hasonlít, de attól édesebb). Fűszerezése bazsalikomból, borsból, rozmaringból, petrezselyemből és sóból áll, elvileg csak természetes anyagot tartalmaz, nincs benne tartósító. Mivel a keverék tartalmaz sót, ezért én már nem tettem utólag a szószba, csak egy kis borsot, valamint egy csipet oregánót és majorannát. A szósz készen elég sós, tömény, ami majd a tésztával elkeverve éri el a harmonikus összhatást. Végül a pestóval összeforgatott fusillit reszelt sajttal tálaljuk

Extra: Fenyőmagggal még finomabb a szósz, bár én most azt nem kaptam, ezért kimaradt, de anélkül is finom lett a pesto. Egyébként pestóból sok verzió létezik, csinálhatjuk ruccolával, fokhagymával és mentával, citrommal és kakukkfűvel is. 

Eredmény: Barátommal mindketten imádjuk a paradicsomos ételeket, ezért természetesen jó végeredményre számítottunk, amiben nem is kellett csalódnunk. A sima paradicsomszószhoz képest a pestós tészta töményebb, fűszeresebb, markánsabb, illetve kevésbé "leveses" a szósz, inkább a zöldségdarabok dominálnak benne. Gondolom étteremben már sokan kóstoltátok, szerintem otthon is érdemes elkészíteni. A pesto alla genovese verzión kívül én a ruccolásat vagy a mentás-fokhagymásat, ill. a citromos-kakukkfüveset is megkóstolnám. :)

* Még egy előnye a fogásnak, hogy rendkívül olcsó! Paradicsompüréstől, fűszerestől, tésztástól, sajtostól kb. 800 Ft-ba került, és két ember legalább kétszer megebédel belőle. Mi most Tescóban vásároltunk, itt 200 Ft körül volt a Kotányi fűszerkeverék.

Megjegyzések

  1. Varom mar a vacsorat, hogy ujra ehessem! :D

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Jaj de örülök, hogy tetszett :) Amúgy a kis zöld üveges is isteni, csak simán rátéve tésztára (és reklám, de a tescosat ajánlom, abban nincs hozzáadott cukor :P ) /anna/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D köszi, majd azt is kipróbáljuk! most amúgy egy mozsárra fáj a fogam, hogy abban tudjam összezúzni a hozzávalókat :D az nagyon menő lenne :)

      Törlés
    2. hihi :) vigyázz mit kívánsz, úgy jársz mint Rana, aki konzervnyitót kapott (ugye azt? :D )

      Törlés
    3. jaja lehet :D már így is kaptam poharakat, szendvicssütőt, kapok majd kézi robotgépet, lehet a mozsár és a konzervnyitó meg a dugóhúzó lesznek a következők :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ringló szilvás pite

A Pumpkin Pie Smoothie-nál már említettem, hogy szeretnék majd mindenképp pitét csinálni. Valahogy különösen izgatnak azok az édességek, amiket filmekben látni, de nálunk annyira nem megszokott a készítésük. :P Sütőtököset is mindenképp akarok csinálni, de a múlt héten teljesen beleszerelmesedtem ebbe a szilvás receptbe, ezért ez kapott elsőbbséget. :)
Recept: Alapvetően egy másik édesség után kutattam, amikor ráakadtam erre az egészséges alapanyagokból álló, ínycsiklandó pitereceptre. Micsoda véletlen, gondoltam, hiszen pont ugyanezen a hétvégét kóstoltam életemben először ringló szilvát. :D A zöldségesnél japán szilvaként volt feltüntetve, azt se tudtam, eszik-e vagy isszák, de azért vettem belőle és nagyon ízlett. Ezek után beszereztem a piteformát, a nádcukrot, majd a teljes kiőrlésű lisztet, és kezdődhetett a móka! Nem is nehéz pitét sütni. :) Állítsuk be a sütőnk fokozatát 180 fokra, majd egy megfelelő formát kenjünk meg vajjal. (A recept hozzávalói 26 cm átmérőjű formához elegen…

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;)
Recept: A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kell nyújta…

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :)
Recept: Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín, melyet …