Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Rizses csokialagút (sütés nélkül)

Régóta tervben van már nálam ez a sütést nem igénylő, hűtős édesség, és mivel jelenleg szerelés alatt áll a sütőnk, ezért úgy gondoltam, eljött a megfelelő pillanat ahhoz, hogy végre el is készítsem. Készüljetek fel, rengeteg csoki kell hozzá, nagyon tömény, de közben mégsem gejl, viszont kalóriát tartalmaz elég rendesen! :D Recept : A Nosalty -s receptalkotó szerint 800 kalória van egy adagban (ő 8 adagra osztja, mi szerintem kb. 10 részben ettük meg, 3 nap alatt), szóval fogyókúrázóknak nem kifejezetten ajánlott. :D Egyébként én a kókuszgolyó rumos-kekszes-kakaós ízvilágáért rajongóknak ajánlom, a Chokito hajdanvolt szerelmeseinek, és minden csokikedvelőnek! ;) Illetve az a szép még benne, hogy sütni sem kell, magától összeáll, ráadásul nagyon mutatós, szinte egy kisebb hűtős tortaként lehet tálalni. :) 1, Első lépésben folpackkal béleljük ki a gyümölcskenyér formánkat, vagy őzgerinc formát. 2, Az első 200 g étcsokit vízgőz felett felolvasztjuk (minimális étolajjal csin...

Rumos-barackos, kakaós csúsztatott palacsinta torta

Az én drágám születésnapjára csináltam ezt a tortát, mivel kedvence a palacsinta, ráadásul imád mindent, ami kakaós/nutellás/csokis. Elég egyszerű elkészíteni, ráadásul látványos, mutatós. Mondom is, hogyan készül! Recept : Kerestem egy népszerű receptet , ami alá sokan írták, hogy bevált nekik. Lényegében speciális palacsinta tésztát készítünk, azt kisütjük, majd rétegezzük amivel kedvünk tartja. Én most rumos házi baracklekvárt és kakaót választottam, de csokival, dióval, mogyoróval, egyéb lekvárral is nutellával is működik szerintem, csak a képzeletünk szab határt. :D 1, A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat robotgéppel eldolgozzuk a vajjal, cukorral, sóval együtt. Ha ez kész, felváltva hozzádolgozzuk a tejet és a lisztet. Egy jó sűrű tésztát kapunk, sűrűbbet, mint a szokásos palacsinta tészta.  2, A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzádolgozzuk a már korábban kikevert sűrű tésztához. A vajon kívül tulajdonképpen a tojásfehérje ha...

Villámgyors epres finomságok - krémleves, saláta és túródesszert

Villámgyors eperkrémleves Oszvald Marika konyhájából Hozzávalók (4 főre): * 50 dkg eper * 1,5 dl tejszín * 1 pohár natúr joghurt * 2 dl víz * 2 ek cukor * 1 citrom reszelt héja * ízlés szerint friss, reszelt vagy szárított gyömbér Ahogy megláttam ma a receptet rohantam a zöldségeshez eperért. Megjött most már a nyári meleg is, így tökéletes hűsítő lehet a 10 perc alatt elkészíthető krémleves a zamatos, szezonját élő eperből. :) Egyébként ha már Oszvald Marikáról van szó, ő egy igazi energiabomba, egy nagyom kedves és vidám személyiség. Volt szerencsém egy partin vele egy asztalnál enni - igazság szerint mi ettünk és ő csak úgy levágódott mellénk, majd elkezdett beszélgetni, és végül velünk együtt vacsorázott meg. :D Recept és eredmény : Tulajdonképpen egy krémes, tejszínes turmixról van szó, amit később felhígítunk egy kis vízzel (vagy tejjel). Az epret mossuk meg, daraboljuk fel. Rakjuk a turmixgépbe, adjuk hozzá a tejszínt, a joghurtot, a cukrot és a citrom h...

Gyömbéres-mézes eper smoothie

Hozzávalók : * 15 dkg eper * 4-5 tk méz * némi friss reszelt gyömbér * kevés víz * pár csepp citromlé Volt a hűtőnkben eper, amit fel szerettem volna használni valahogy. Egy picit már megnyomódott ahhoz, hogy látványos, szép desszertet készítsek belőle, ezért inkább szószban gondolkodtam. Viszont rengeteg sütink van itthon a Húsvétnak köszönhetően, ezért inkább maradtam a könnyedebb megoldásnál, smoothie-t alkottam belőle. Recept : Most az elkészítést is itt írom le, mert annyira rövid. :) Tehát vagdossuk össze kisebb darabokra az epret, majd annyi vízzel, hogy egy picit ellepje tegyük fel főlni. /Előtte vágjuk ki az eprek azon részét, ami már esetlen nem a legjobb állapotban van./ Ízesítsük a mézzel, gyömbérrel, 1-2 csepp citromlével. Kompótot főzünk belőle, levesszük a tűzről, hagyjuk hűlni, végül turmixba rakjuk és kész is a smoothie! /Azért főztem össze mézzel az epret, mert ez még nem a haza termés, ezért nem is annyira édes, nyers állapotában nem adott volna ...

Húsvéti hidegtál

Hozzávalók (kb. 4 személyre): * 20 szelet csirke/pulykamell sonka * 50 dkg tehéntúró * 160 g majonézes torma * 160 g majonéz * 300 g tejföl * 8 db tojás * kis tubus mustár * olaj * 3-4 ek porcukor * só, bors * csemege hagyma * 1 konzerv kukorica Húsvétkor minden családnak megvannak a maga szokásos fogásai, melyek az ünnepi asztalra kerülnek. Nálunk általában ez a főtt sonka, főtt tojás, torma, illetve a töltött káposzta, halászlé, túrós lepény és sok más sütemény. Idén úgy gondoltam, hogy vegyük be még a kedvenc hidegtálas fogásaimat is, amit egyéb alkalmakra szoktam elkészíteni: a tormás-majonézes sonkatekercset , a töltött tojást és a majonézes kukoricasalátát . Igazából egyik se nehéz, elég népszerű ételek is, szóval semmi újdonság nincs a posztban, leginkább csak azt akarom megosztani veletek, hogy nekem mely verziójuk vált be tökéletesen. :) Recept : A sonkatekercs Nosalty -s, a töltött tojás barátnőmtől származik, a kukoricasaláta pedig öröklött tudás, ...

Nutellabomba

Középen kukucskál a Nutella. :) Hozzávalók (4 formához): * 12 dkg nutella (ez kb. 3 ek) * 10 dkg vaj * 5 púpozott ek sima liszt * 4 csapott ek kristálycukor * 2 tojás * 4 db nutellagolyó (ld. alább) * a formák kikenéséhez pici vaj * szóráshoz kakaópor Végre! Végre! Végre! Nagynénémtől kaptam 6 db szufléformát, így megnyílt előttem a csokiszuflék, sajtfelfújtak és egyéb nyalánkságok csodás világa! Korábban vehettem volna már én is, de vagy nem tetszett a mérete/színe/ára, vagy nem volt annyi darab belőlük, amennyi kellett volna. Ezek a kicsikék viszont szépen, pofásak  és sokan vannak! Hiperszuperság! Szóval ki akartam próbálni az új formáimat, ráadásul sok Nutella van itthon, ebből a kettőből született a süti. :D Recept : A kis édes Nutellabomba névre hallgat, plusz folyós a közepe, kell ennél több?! Nutellagolyók : Mielőtt hozzákezdünk a sütinek, nutellagolyókat kell készítenünk. Ehhez tegyük egy rövidebb időre a hűtőbe a Nutellánkat, csak annyira, hogy...

Joghurtos pohárdesszert

Hozzávalók : (4 személyre) * 500 ml natúr joghurt * 4 kiskanál méz * 1 mokkáskanál őrölt gyömbér * fél citrom reszelt héja * fél lime reszelt héja * erdei gyümölcs lekvár * 1 bögre teljes kiőrlésű keksz   Gyors, látványos, nagyon finom és viszonylag egészséges desszert következik. Azt nem mondom, hogy kalóriaszegény, hiszen a lekvárban, kekszben, joghurtban van azért energia rendesen, de könnyű a gyomornak, és nagyszerű élmény az ízlelőbimbóknak. :)   Recept : Ma Lázár séf nap van, ugyanis ezt a kis laza édességet is nála találtam . Sok indoklás nem is kell hozzá. Olyan dolgokból áll, ami általában minden háztartásban megtalálható. Valamilyen lekvár, keksz, joghurt. Ennyi. Ami nekem tetszik benne, hogy a nagy része joghurt, natúr joghurt, nem pedig valamilyen piskóta vagy tésztaféle. Keksz persze van benne, de nem annyira sok és ráadásul teljes kiőrlésű. :) Elkészítés : 1, Törjük össze a kekszet. Én nagyobb darabokban szeretem hagyni, de mozsárban vagy konyha...

Pikáns csirkecombok

Hozzávalók : (4 személyre) * 12 darab csirke alsó comb * 15 dkg vaj  * 50 dkg liszt * 1 evőkanál barna cukor (vagy 2 ek. méz) * 2 evőkanál rizsecet (vagy sima 10%-os ecet) * fél citrom leve * 3 gerezd fokhagyma * 1 evőkanál fűszerpaprika * 1 késhegynyi Cayenne-bors  * 1 evőkanál őrölt fekete bors * 1 teáskanál só * 1,5 liter olaj a sütéshez Szaftos, ízletes, ám eléggé kalóriadús fogás következik, így aki épp fogyókúrázik, az ne ezzel a sült csirkecombbal kényeztesse magát. :P Recept : A magát ropogós csirkecombként hirdető receptben nem is igazán az fogott meg, hogy majd ropogós lesz a bundája a comboknak, ami végül nem is jött össze :P, hanem az utólagosan használt páclé összetevői. Imádom ugyanis az olyan komplex ízvilágot, ahol a fűszeres , sós , édes és a savanyú is találkozik, márpedig ebben a szószban van chili, bors, fokhagyma, fűszerpaprika, méz (én ezzel csináltam), vaj, citromlé és ecet is. Akinek ez meredeken hangzik, annak ajánlom az...