A Life.hu egyik aloldalán pillantottam meg a fűszeres joghurtban sült csirke címet, ami rögtön felkeltette az érdeklődésem. A hajtás után kiderült, hogy Buday egyik receptjéről van szó, ami elég pikáns, keleties.
Recept: Sajnos a recepteknek valamiért nincs külön url elérhetőségük, ezért a főoldalt tudom megadni, itt be kell írni a keresőbe, hogy joghurt, és rögtön ki fogja adni a receptet. Elég érdekes, hogy a videóban szereplő hozzávalók és a cikkben leírtak nem teljesen passzolnak, de ez végül is túlélhető, főleg azért, mert én saját, módosított verzióban készítettem el ezt az egytálételt. Lássuk, hogyan! A hozzávalókat alul megtaláljátok. :)
1, Az elkészítést megelőző napon vegyük meg a csirkemellet, szeleteljük fel kb. ujjnyi vastagságú darabokra, sózzuk, majd rakjuk bele a joghurtos páclébe.
2, A páclé a következő módon készül: a joghurtba belekanalazzuk a fűszereket, majd meglocsoljuk egy kevés citromlével. Eredetileg kardamom, koriander, szegfűszeg, fahéj, valamint só és bors került bele, én azonban curry keveréket használtam az első kettő helyett, hiszen a keveréknek is a kardamom és a koriander adja a velejét. A szép sárga és erős aromájú pácba beleforgatjuk a húsokat, majd letakarva egy éjszakán át pihentetjük őket a hűtőben.
3, Másnap tegyünk fel kevés vizet sóval és olajjal a spagetti tésztának. Miközben a tészta fől, mossuk meg és szeleteljük fel a zöldségeket. Sózzuk meg őket. Itt édesköménygumót, zellerszárat és paradicsomot (csak a kemény részét, a belseje nem fog kelleni) ír a recept, én az utóbbi mellé vöröshagymát és retket raktam, mert ez volt kéznél. Persze aki szeretné, szerezze be az eredetileg javasolt zöldségeket! (Halkan jegyzem meg, Buday is hol ezekkel dolgozik, hol pl. radicchiót ír a salátába, tehát variáljunk kedvünk szerint. Arra viszony ügyeljünk, hogy olyan zöldséget pakoljunk bele, amit egy keleties egytálételben is el tudunk képzelni!)
4, Miután leszűrtük a tésztát kevés olajat tegyünk fel hevülni egy serpenyőbe vagy wokba. Ezen süssük ki a csirkeszeletek egy részét (mindig csak egy főre jutó adaggal dolgozzunk), majd a maradék fűszeres olajban kezdjük el párolni a hagymát. Amikor látjuk, hogy üvegesedik, akkor jöhet bele a retek és a paradicsom.
5, A fűszeres olajban sült zöldségeket keverjük el a kifőtt spagetti egy részével, majd erre halmozzuk a csirkemell szeleteket. Jó étvágyat! (Ezután kezdhetjük a következő adag hús kisütését friss olajban, majd jöhet ismét a zöldség.)
Eredmény: Meg kell vallanom, kissé macerás az étel elkészítése, hiszen elő kell pácolni, valamint egyszerre csak egy adagot lehet kisütni, hogy friss legyen a zöldség is. Persze kisüthetnénk először csak a húst, majd csak a zöldséget, de akkor a kettő között olajat kellene cserélni, hogy ne égjen le a benne lévő joghurt, ezzel viszont megfosztanánk a zöldségeket attól, hogy a fűszeres olajban süljenek. Egészen egyedi ízvilágú ételt kapunk, még csak nem is ettem korábban hasonlót! Viszont nagyon laktató, mégsem nehezíti el a gyomrot. A kínai étkezdékben kapható zöldséges tésztához húsos feltéttel tudnám hasonlítani, de ízre mégis más, friss, fűszeres, könnyed, kissé a citromot is érezni rajta. A zöldségek jól támogatják ezt a frissességet, tehát nem rontottam nagyon a helyettesítéssel. Kétség kívül nem egy mindennapi ételről van szó, de néha napján nem árt új ízeket is megismerni, kísérletezni, alkotni. ;)
Hozzávalók (2-3 adag):
- 40 dkg csirkemellfilé
- 160 g spagettitészta
- 10-15 dkg zöldség ízlés szerint (paradicsom, retek, vöröshagyma)
- pár evőkanál olaj
- 1 pohár natúr joghurt
- 2 teáskanál curry
- 1 mokkáskanál fahéj
- 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg (vagy 4-5 db egész)
- só, bors
- pár csepp citromlé
Megjegyzések
Megjegyzés küldése