Ugrás a fő tartalomra

Tejszínes-baconös penne

Olyan ételt szerettem volna készíteni, amihez lehet tejszínt használni, hiszen az általában van itthon. A tészta és a hagyma is olyan hozzávalók, amikkel nagyjából mindig rendelkezik az ember. Egyedül bacont kell tehát beszerezni, hogy növeljük az ételt hústartalmát, majd indulhat a  móka! :)

Recept: Találtam a nosalty.hu-n egy könnyű kis receptet, ami finomnak is tűnt így első ránézésre. Lényege, hogy a bacont megpirítjuk, azon dinszteljük a hagymát, majd felöntjük tejszínnel és fűszerezzük. A tészta megfőzésével együtt 1 órán belül már el is tudjuk fogyasztani. Lássuk, hogyan készül! :)

1, Sóval és egy kis olajjal felteszünk főlni 200-250 g pennét. Mihelyst kész a tészta leszűrjük, meghintjük egy kevés olajjal, sóval.
2, A bacont csíkokra vágjuk. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk, felaprítjuk. A bacont elkezdjük pirítani, majd annak zsírján üvegesre dinszteljük a két hagymát.
3, Miután kész a bacon és a hagyma, felöntjük tejszínnel, majd fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval. Összeforraljuk.
4, A tejszínes szószt a kifőtt pennén tálaljuk, kevés sajttal megszórjuk. Jó étvágyat!

Eredmény: Tényleg pikk-pakk elkészülő ételről van szó, ami főképp azoknak fog ízleni, akik szeretik a kenyérlángost, és mindenféle baconös, tejszínes, tejfölös, hagymás ételt. Szerintem csodás lett, a tejszín szépen átvette a bacon, a hagymák és a fűszerek ízét. Barátom nem igazán szereti a bacont és a hagymát, mégis megette és az mondta, finom lett. Viszonylag olcsó, mégis finom és laktató fogásról van szó, ami gyorsan elkészül. Ezek mind mellette érvek, tessék gyorsan megfőzni! ;)

Hozzávalók (2 főre):
  • 200-250 g penne
  • 100-150 g bacon
  • 2 dl tejszín
  • fél fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • szerecsendió

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hagymás bab ~vega version~

Személy szerint mindig nagy élvezettel néztem, ahogy Bud Spencer falatozta (volna) a hagymás babot a Piedone filmekben. Imádom a chilis babot, ezt az ételt pedig valahogyan hasonlónak képzeltem el. Anyukám egyik nap elújságolta, hogy hagymás babot főzött otthon a családnak. Rögtön kedvet kaptam én is és elkészítettem egy könnyed, hús nélküli verzióját. ;) 1, Vegyünk egy nagyobb fej vöröshagymát, pucoljuk meg. Karikázzuk, kockázzuk fel igény szerinti méretűre. Tegyük fel kevés olajra, pároljuk, dinszteljük meg.  2, Pakoljunk rá egy konzervnyi vörösbabot kevés levével együtt. Jöhet rá a paradicsompüré, még kevés víz igény szerint.  3, Ízesítsük sóval, borssal, ételízesítővel, kevés cukorral. A legvégén hintsük meg chilivel. Forraljuk össze, tálaljuk. Nos, ennyi volt a nagy recept. Eredetileg valamilyen húsféle vagy szalonna is kell bele, úgy "emberesebb", de lássuk be, nyár van, ilyenkor jobban esik egy könnyedebb fogás. Nekem nagyon bejött a hagymás bab, finom ...

Modenai tészta

Nemrég az Il Trenoban ettem modenai tésztát, ami ugyan csirkehússal készült, de én most a "vega" verzióját készítettem el, szerintem így is nagyon finom lett. :) Recept : Tulajdonképpen ahány recept, annyiféle elkészítési módja van a tésztának. Én kettőből gyúrtam össze a számomra legmegfelelőbbet. Alul majd jelzem a pontos adagokat, elöljáróban annyit mondanék, hogy tészta, tejszín, fokhagyma, csemegekukorica, pirospaprika és chili kell hozzá. Az Il Treno gyorséttermeiben egy wokban összeforgatják a tésztát és a szószt, nagyjából ennyiből áll a fogás, hiszen náluk már előre el van készítve minden fontosabb hozzávaló. Érdekes ez a tészta, mert úgy mediterrán és csípős, hogy közben a pirospaprika miatt (számomra) magyaros ízvilágot idéz. Első lépésben főzzünk ki fusillit, orsót vagy bármilyen olaszosabb tésztát. Tegyük félre. Az apróra vágott fokhagymát kezdjük el egy lábasban kevés vajon párolni, majd adjuk hozzá a csemegekukoricát. Kevés párolás után jöhet a tejszín...

Házi krémes á la Dr. Oetker

Érdekelt, hogy milyen sütit lehet összedobni a Dr. Oetker Házi krémes alapporból, ezért kipróbáltam. Bevallom, sosem csináltam még krémest, ezért úgy gondoltam, hogy kezdetnek segítséggel fogok hozzá. Lássuk, milyen lett az eredmény! ;) Recept : A krémalap hátoldalán részletesen leírják, hogy kell megcsinálni a sütit, ami nem nagy ördöngösség. Ami kell hozzá: a 300 Ft-os krémalap, egy kb. 200 Ft-os fagyasztott leveles tészta, valamint 800 ml tej. És egy robotgép. Ennyi! Alul még feltüntetem a pontos mennyiségeket is, de most lássuk, hogyan készül a krémes! Személy szerint a tipikus cukrászdai (alul-felül száraz, plusz még a krém is olyan fura) krémeseket nem szeretem. De, tudtam, hogy ez vagy azért van, mert még nem ettem házit, vagy csak rossz cukrászdákban ettem eddig. :P Tehát, sejtettem, hogy a saját gyártmány úgyis finomabb lesz, még akkor is, ha alapporból készül. Első lépésben ki kell olvasztani szobahőmérsékleten a fagyasztott tésztát. Ezután lisztezett felületen ki kel...