Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2012

Csokitorta á la Niki

Először is leszögezném, nem teljesen csokitortáról van szó, inkább csak a borítása az, de mindjárt jönnek a részletek! :) Recept : A Drágám születésnapjára készült a torta, amit ő határozottan lefestett: piskótából legyen, lekvárral a rétegek között, valamint csoki bevonattal. Nem annyira nehéz egy ilyen tortát megcsinálni, de mivel még sosem sütöttem tortát, ezért megkérdeztem az anyukákat, hogy mégis hogyan a legegyszerűbb. Az albérletben sajnos nincs még robotgépem, ezért előre sütött piskótát vettem. Tudom, az az igazi, ha magának süti az ember, ezért remélem, hogy legközelebb lesz lehetőségem így csinálni. Jelen esetben viszont az előre sütött piskótákat három részre vágjuk (van előre felszeletelt verzió is), majd minden egyes réteget megkenünk lekvárral. Mi sárgabarackot választottunk, azon belül is egy minőségibb verziót, Nagymama lekvárja a márkája. Miután kész voltak a rétegekkel előkészítettem a csokikrémet. Két csomag csokipudingot és két evőkanál lisztet elkevertem, ...

Csirkepaprikás házi alapanyagokból

Közhely, de tényleg az otthoni ízek a legfinomabbak! :) A nokedlivel készült csirkepaprikásom isteni lett, de lássuk is, milyen tippekkel tudok szolgálni! Recept : Anyukám elmondása alapján csináltam mindent. Nokedlit természetesen már kiskorom óta tudok készíteni, most két tojásból két nagy adagot főztem ki. A tojásokat felvertem, sót adtam hozzá, egy kis vizet, majd annyi lisztet, amennyit a folyadék felvesz. Kiszaggattam, kifőztem, félretettem. A pörkölthöz otthonról (nagyimtól) hoztam vöröshagymát, felvágtam, megdinszteltem, majd hozzákevertem egy evőkanál isteni pirospaprikát, ami szintén hazai szerzemény. Kb. 30 dkg csirkemellfilét felkockáztam, sóztam, borsoztam, majd a paprikás hagymához adtam. Ezután felöntöttem vízzel az egészet, elkezdtem kis lángon puhítani a húst, közben fűszereztem. Nem volt szükség pörköltkockára, borssal, sóval, ételízesítővel tökéletes hatást értem el. :) Végül, amikor a hús már majdnem megpuhult, egy kevés liszttel elkevert tejfölt (kb fél pohá...

Penne arrabiata, avagy a dühös tészta

A Suszterinasban kaptam kedvet ehhez a tésztához, és ahogyan a The Killing című, mostanában kedvenc :P sorozatomból megtudtam, a neve dühös tésztát jelent, ez minden bizonnyal kapcsolódik ahhoz, hogy csípős paprikát kell tenni a paradicsomszószba. :P Recept: Jómagam ebből a receptből dolgoztam, de azért nem teljesen így alkottam meg a tésztát. Először is egy egész doboz Barilla Penne rigatét főztem, ami 50 dkg tésztát jelent, de elfogyott szerencsére az egész. :P Tehát megfőztem a tésztát, majd nekiálltam a szósznak. Fokhagymát dinszteltem, ezután az egyik barátnőmtől kapott csípős paprikát vágtam fel apró darabokra. Először csak keveset tettem bele, mert nem tudtam, mennyire fog csípni. Peperoncino paprikám sajnos nem volt, de szerintem bármilyen erős paprikával finom lehet. :) Tehát dinszteltem a zöldségeket, majd hozzáadtam a paradicsompürét, főztem és folyamatosan ízesítettem sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal, csípős paprikával.  Eredmény : Nagyon fini l...

Amerikai palacsinta :))

Oh yeah! Nagymamámtól kaptam egy kétoldalú flip-flop sütőt, amivel nagyon egyszerű amerikai típusú palacsintát sütni. Lássuk hogyan! :D Recept : A sütőhöz egy angol nyelvű receptkönyv is tartozik, én abból sütöttem, de természetesen most magyarul fogom ismertetni a hozzávalókat. :) 10 cup liszt kell nekünk kezdésnek, 1 cup az körülbelül 5 púpozott evőkanálnyi adagot jelent. Ha mérlegen mérjük, 1 cup = 100g. Ha megvan a liszt, akkor 75g porcukrot, 25g sütőport és két evőkanál asztali sót teszünk a keverékbe. Ez az alapkeverék, amiből később dolgozni fogunk. Majd kb. 4-5 palacsinta kisütéséhez kell nekünk másfél cup ebből a keverékből, ami kb. 7 púpozott kanalat (150 grammot) jelent, illetve egy darab tojás, 1dl tej, valamint két evőkanál étolaj. Mivel ez csak a képen látható adag kisütéséhez elég, ha az egész lisztes keveréket fel akarjuk használni, akkor minden alkalommal másfél cup mennyiséget kiveszünk az alapkeverékből, majd hozzáadjuk az előírt tojás, tej, olaj mennyiséget....

Suszterinas - étterem és söröző

A Suszterinas Pub rövid bemutatása következik, ahol nem csupán zsiráfozni, kajálni is jó! ;) Hol? : Budapesten a József körút 31. szám alatt található a Pub, a 4-es 6-os villamos Rákóczi téri megállójánál. Mi barátokkal, barátnőkkel, általában 10 után ültünk be, olyankor az étterem már nem üzemel, tehát főleg italokat fogyasztottunk, ritkán valami egyszerűbb ételt, például töltött, héjában sült burgonyát, szendvicset.  Mit? : Nem is olyan régen azonban volt lakótársakkal ültünk be 6 körül, és enni támadt kedvünk. Egész jó étlapot hoztak nekünk, barátném penne arrabiatát evett, amit később meg is főztem, majd lesz róla poszt :P, illetve én túróval-barackkal töltött palacsintát ettem vanília szósszal nyakon öntve. A képen is ez az alkotás látható, Nagyi palacsintája néven fut, eszembe is juttatta a Batthyány téri Nagyi palacsintázóját, na majd oda is ellátogatok, csak hogy tudjak friss élményekről posztot írni. :P A palacsintát egész gyorsan benyomtam, az édesebb vanília ...

Sonkás-kukoricás csirke

Kreatív megoldás szintén anyukámtól, aki az óvári csirkemellet variálta át. Ez a verzió burgonyapürével isteni. :) Recept: Kb. fél kiló (igény szerint több) csirkemellet szeletekre vágunk, sózunk, borsozunk, majd lisztbe forgatva kisütünk. Nem kell teljesen megsülnie, csak egy kicsit piruljon meg rajta a liszt és már azért így is ehető legyen. Később a sütőben még fog sülni valamennyit, de az már csak arra lesz jó, hogy a feltéttel összesüljön. Miután kész a csirke, kivajazott tepsibe halmozzuk, ill. olajon is süthetjük, majd rápakoljuk a kukoricát, minden húsra egy szelet sonkát, valamint a tetejére trappista sajtot. Selyemsonkát ajánlok, mert finom, sok van benne és könnyű, vékony szeletekre van vágva. Mi speciel fűszeres sonkát vettünk, ami jót tett a végeredménynek. Tehát ha készen vagyunk a pakolással, akkor kb 160-140 fokon 20 percig sütjük. Azért nem magasabb fokozaton, mert a sonka széle ill. a sajt a magas hőmérsékleten nagyon könnyen megpirulhat, megéghet. Mialatt sül,...

Gyümölcsleves á la Anya

Egy gyors és finom recept anyukámtól. :) Recept: Bármilyen gyümölcsöt, amilyet szeretnénk (konzerv vagy friss) beleteszünk egy lábasba. Én cseresznyével csináltam, de barackkal, meggyel is nagyon finom, vagy lehet vegyesen is. Azután a gyümölcsöket felöntjük vízzel, illetve kb. 2 kanál kristálycukorral, egy kevés vanilincukorral, fahéjjal, szegfűszeggel (kb 4-5 db) és egy kevés citromlével édesítjük-fűszerezzük, majd feltesszük főlni. Annyi víz kell körülbelül, amennyi ellepi a gyümölcsöket. Rövid ideig főzzük, csak hogy épp felforrjon a víz. Az enyémnek olyan illata volt, mintha forralt bort főztem volna. :D A habarás az fél liter tej lesz és eper puding (de lehet tejszín vagy vanília a pudinggal is csinálni), amit már a gyümölcs forralása alatt előkészítünk. Amikor felforrt a gyümölcs, akkor behabarjuk, valamint utóízesítjük citromlével, cukorral, ízlés szerint. A savanykásabb gyümölcshöz szerintem jobb, ha édesebb lesz a leves maga, úgy szépen kiegyensúlyozzák egymást, de pl...

Salade, tomato, onion :D

Oké-oké, ez egy dal címe , de tökre beugrott a tésztáról. :D Recept: A jolly joker ez a tészta, bármikor megesszük, és olcsó is, szóval hajrá! :D Tulképp a bolognai vagy milánói tészta lebutított változata, mert miután megdinsztelem a hagymát csak sima felvágottat sütök meg, kockára vágott csirke- vagy pulykamellet, azután pedig rafinéria alappal és vízzel elkeverem. Természetesen ezt is lehetne paradicsompürével ill. fűszerekkel csinálni, azt is ki fogom próbálni. :P Ezután kifőzöm a tésztát, pennét szoktam vagy fusillit, majd megszórom sajttal.  Extra: Ha van itthon paradicsom, akkor teszek bele, előtte felkockázom majd belefőzöm a mártásba. Bár az alapokban van fűszer, szoktam oregánót, bazsalikomot, borsot tenni bele.  Eredmény: Egy gyors és mindig finom tészta, ami ráadásul pénztárcabarát is! :D

Málnaturmix!!!

Következzék ismét egy ajánló, ezúttal Gödöllőről jelentkezünk! Hol?: Gödöllőn a Sulyán Cukrászdában jártam tegnap kedves barátnőkkel, ahol málnás turmixot fogyasztottunk. Magában a cukrászdában kapható természetesen süti, kávé, fagyi ééés turmix!! Épp a kellemes melegben sétálgattunk a  város felújított főterén, amikor kedvünk támadt inni/enni valamit. Már korábban is jártunk itt, akkor kapuccsínóztam. :D De most megláttam, hogy van turmix, akkor már naná, hogy iszok!  Mit? : A képen látható szépséget fogyasztottam, ami friss tejből készült, a málna gondolom fagyasztott volt, de nem vált hátrányára. A tetejére tejszínhabot és málnát kaptam, cukor nem kellett bele, kellemesen savanykás volt a nedű a nyári melegben. Szerintem finom volt, a múltkori kapuccsínó is tetszett, valamint annyira hangulatos Gödöllő, hogy hihetetlen! A kastély, az utcák, a homlokzatok, az aranyló nyári fény és persze kedves barátnőkkel voltam, szóval szerintem érdemes kilátogatni a Sulyánba....

Krumplifőzelék otthoni alapanyagból

Nos a krumpli (szebb nevén burgonya :P) főzelékhez is kiváló alapanyag. Bepróbáltam. :) Recept: Mindmegette , naná! :D A szokásos hagymadinszteléssel kezdünk, majd beleteszünk a lábasba 1 kg krumplit és vizet, babérlevelet, sót, borsot, majorannát, és máris főzhetjük a drágaságot. Ha majdnem kész a krumpli, akkor hozzáadjuk a habarást, és még ízesítjük borssal, ételízesítővel, ecettel/citromlével.  Extra : Én kaprot is tettem bele, szerintem ebbe a főzelékbe is illik, anyum ajánlotta. :) Ja az a vicces, hogy otthonról hoztam a hagymát, kaprot, krumplit, a buszon cipeltem, de megérte. :D Eredmény: Sikerült kicsit túlcitromozni, ezért csak csínján a savanyítókkal! Mentségemre szóljon, akkor ért haza a Drága, aki elvonta a figyelmem. :P Tejföllel tálaltam, ő rántott húst evett mellé, én zsömlét, szerintem így nyáron tökéletes ez a főzelék is, finom, friss, hűtve is tetszett. Ezt nemrég főztem, szerintem meglesz a 3 nap, mint a tökfőzeléknél. :D

Csokis piskóta

Ne ijesszen el senkit a kép, ronda de finom! :D Recept: Nagyon egyszerű édesség, még volt lakótársamtól lestem el a titkát. :P Ha gyorsan finomat akarunk, akkor a csokis piskóta tökéletes, és főleg nyárra, mert lehűtve a legfinomabb! Egy nagyobb tál aljába babapiskótát halmozunk (vagy kikeverünk és megsütünk egy sima piskótát, anyum úgy szokta), majd csokipudingot főzünk fél liter tejből és ráöntjük a piskótára, hogy szépen ellepje, ezért fog majd megpuhulni. Miután kihűlt bedobjuk a hűtőbe, és ezután bármikor, amikor kedvünk szottyan kanalazunk belőle és betoljuk. :D Eredmény: Hasonló ízű lesz mint a somlói, persze nem olyan extra, de a piskóta megpuhul és átveszi a csoki ízét. Szerintem egy kis rummal is feldobható, valamint tejszínhabbal, esetleg szezonális gyümölccsel. 

Mangós kávé - Indiai teázó

Ahogy ígértem, következzék egy ajánló! Hol? : Budapesten a Wesselényi utca 47. szám alatt található egy hangulatos indiai teázó, kávézó a neve Darjeeling Teaház . Gyakran járok ide, mert kellemes, ellazulós a hangulata, általában barátnőkkel ülök be, de olyan is volt már, hogy szülinapi előpartit tartottunk tortával, mindennel. A 4-es 6-os villamos közelében található, illetve a Madách Színház is elérhető közelségben van. :P Mit?: Arra vigyázni kell, hogy bármit is kérünk, elég lassan készül, illeszkedve a hely hangulatához. :P Illetve gondolom az alapanyagok megválogatása miatt is. Nos ha teát kérünk, akkor egy kancsóban hozzák ki, aztán azt lehet kortyolgatni, általában elég extra teák is vannak, én talán ún. Kínai szerelmet ittam egyszer, gyümölcsökkel, tejszínnel is felturbózott teákat lehet kapni. A másik különlegesség a lassi, ilyen tejes, turmixhoz hasonló itóka, én abból rózsásat ittam egyszer. Ha pedig a képről szeretnék beszélni, ő kérem alássan a mangós kávé, ami...

Tökfőzelékmájszter

Életem első főzeléke, ami után mind a 10 ujjamat megnyaltam! (najó, nemis, csak képletesen :P) Recept: Mindmegette , ki gondolta volna. :P Elég szomi voltam egyébként főzés közben, mert egyedül maradtam a lakásban, a Drágám nem volt itt, de kárpótolt az a csoda, amit tökfőzelék néven összeütöttem. :P Tehát a lényeg: feltesszük dinsztelni a hagymát és a kapor felét. Friss kapor felét! (yummy) Ezután jöhet a tök, ami 1kg és nálam fagyasztott volt, mivel Pesten főztem. Víz (6 dl), citromlé, leveskocka és fűszerek (só, bors), velük együtt főtt a tök, majd habarást kapott tejből, tejfölből és lisztből. Addig főzzük, amíg megpuhul a tök, arra figyeljünk, hogy ne váljon pépessé. A maradék kapor (amit a végén adunk hozzá) mellett én ízesítettem rendesen, bors, ételízesítő, még citromlé, valahogy így. Kíváncsi volnék mik voltak a csodaarányok, mert tényleg isteni lett. Eredmény: Tejföllel tálaltam és zsömlével ettem, direkt nem valamilyen hússal, azért főztem mert zöldségre vágytam...

A császár kedvenc eledele

Ferenc Jóska kedvenc csemegéje, melyet általános iskolában háztartástanon készítettem először, de nem utoljára! :P Recept: Ezen recept alapján dolgoztam, mert sajnos általános óta 10 év eltelt és megkopott a memóriám. :P A lényeg az volt, hogy a tejet vaníliás cukorral, tojássárgájával, cukorral elkevertem, majd a darát állni hagytam ebben a mixben. Szerintem fél órát legalább hagyjuk állni. A fehérjéből kemény habot vertem (nem esett le a kanálról :P), majd hozzáadtam a masszához. Végül az egész szmötyit olvadt margarinon elkezdtem sütögetni. Elég szerencsétlenül jártam, mert már egy régi palacsintasütővel dolgoztam, amire letapadt a massza, ezért közben kénytelen voltam serpenyőre váltani és bedobni a sütőbe. Ott addig kell sütni, amíg aranyszínű nem lesz, az is jó, ha már ropogósra sül néhol. Eredmény: A Drágám gyorsan bekanalazta (villázta :P), baracklekvárral és porcukorral tálaltam. Rájöttem, hogy anno jobban szerettem, amúgy sem vagyok édességes, de nekem kicsit tú...

Éljenek a turmixok!

Hogy ne csak ételekről essen szó, álljék itten pár fincsi turmix recept! Recept: Mivel botmixerrel dolgozom el őket, ezért csak be kell szerezni a gyümölcsöket és a gyömölcsleveket, eldolgozni, majd kicsit lehűteni, aztán már fogyaszthatjuk is! Ez a bal oldali kép eper-banán turmixot rejt, amit baracklével engedtem fel. Még május környékén csináltam, az epernek akkor volt szezonja. Banánt is epret felkockáztam, majd sűrű, minimum 50%-os baracklével engedtem fel, éppen csak addig, hogy ellepje a gyümölcsöt. Cukrot nem szoktam hozzá adni, mert a banán és a baracklé is elég édes ahhoz, hogy a végeredmény finom legyen.  Recept2 : A második turmixot kiviből és szintén barackléből készítettem. Én azt vettem észre, hogy a harmonikus ízhatás érdekében valamilyen savanykásabb és egy édesebb gyümölcsöt érdemes vegyíteni. A baracklé pedig jó alap, ha csak simán üdítőt kevertek össze, a fanyar narancshoz és meggyléhez is tökéletes, lehűtve pár jégkockával mennyei frissítő. Viss...

Lasagne? Magnífico!

A klasszikus lasagne, ami bárhol, bármikor finom és ízletes! Recept: Én a Mindmegette receptjét használtam. A fél kiló darált húst vegyesen szoktam (marha-disznó), mert a Drágám nem szereti annyira a sertést. :P Röviden a vöröshagymát és a fokhagymát kevés olajon megdinsztelem, majd hozzáteszem a húst és megsütöm. Ezután ha a spórolósabb verziót választjuk (ahogyan én is :P), akkor hozzáadunk előre elkészített tésztaszósz vagy a poralapot elkeverjük vízzel (kb. 2-3 dl). Ha több időm lesz mindenképp megcsinálom majd paradicsompürével is, már csomó fűszerem van itthon, oregánó, bazsalikom, bors, stb. Ha kész a hús, akkor a margarinnal/vajjal kikent tepsibe rétegzem a tésztalapokkal együtt (csuszatészta is tökéletes, én mostanában azzal csináltam). Ezután lereszelem a trappista sajtot, valamint összeütöm a besamelt. Miután meglocsoltam a besamellel, és az teljesen ellepi a tésztát, hiszen ebben fog főlni, utána megszórom sajttal és mehet a sütőbe. Kb 180 fokon sütöm 30-35 percig (...

Ropogós csirkefalatok mexikói mártogatóssal

Azért ezzel az étellel kezdem, mert talán ő aratta a legnagyobb sikert. :P  Recept: Egészen egyszerűen vettem egy kettős csomagolású rafinéria alapot, ami tartalmazta a panírt és a mártogatóshoz szükséges fűszereket.  Friss csirkemellet beleforgatunk ebbe a panírba majd kevés olajon kisütjük. Én rizst főztem hozzá, amit ha már mexikói, kukoricával is megbolondíthatunk. A mártogatóshoz ketchup kell, abban elkeverjük a fűszereket és már kész is vagyunk. Extra: Előételként chilis paradicsomos levest tálaltam fel, úgy gondoltam, ha már mexikói a főétel, akkor adjuk meg a módját! :D Sima paradicsomlevest chilivel ízesítettem.  Eredmény: Ízletes, mégis könnyű nyári étel, ráadásul ha nagyobb adagban készítjük, akkor társaság számára is tökéletes, hiszen jó móka a finom csirkemellet belemártogatni a paradicsomos szószba. 

Why, oh why?

Nade miért is indul ez a blog? Az elmúlt egy hónapban új lakhelyemnek és motivációimnak köszönhetően elmerülhettem a gasztronómia világában. Legfőképp egyszerűen, gyorsan elkészíthető ételeket csinálok, mert 1, erre van pénzem :P 2, sokáig tanultam, ezért időm is kevés volt. Mivel a jövőben is tanulni és dolgozni fogok, ezért továbbra is ezt a kategóriát részesítem előnyben. Nem titkolom, hogy használok tésztaszószokat, mindenféle rafinériát is, de készítek fogásokat csak természetes alapanyagokból is. Ezen kívül ha valahol eszem/iszom egy jót, azt is meg fogom osztani, amivel ti is jól jártok, hiszen felkereshetitek a helyet. ;) A turmixokat, kávékat sem vetem meg, azokból is lesz mintapéldány és recept! Have fun! ;) Ui: Miért a cím? Csomó ideje hallom a különböző tévécsatornákon ezt az örökzöld dalt , először utáltam, de mára teljesen belemászott a fejembe. Na és a fincsi ételek fogyasztása közben erősen "got love in my tummy"  ;).