Ferenc Jóska kedvenc csemegéje, melyet általános iskolában háztartástanon készítettem először, de nem utoljára! :P
Recept: Ezen recept alapján dolgoztam, mert sajnos általános óta 10 év eltelt és megkopott a memóriám. :P A lényeg az volt, hogy a tejet vaníliás cukorral, tojássárgájával, cukorral elkevertem, majd a darát állni hagytam ebben a mixben. Szerintem fél órát legalább hagyjuk állni. A fehérjéből kemény habot vertem (nem esett le a kanálról :P), majd hozzáadtam a masszához. Végül az egész szmötyit olvadt margarinon elkezdtem sütögetni. Elég szerencsétlenül jártam, mert már egy régi palacsintasütővel dolgoztam, amire letapadt a massza, ezért közben kénytelen voltam serpenyőre váltani és bedobni a sütőbe. Ott addig kell sütni, amíg aranyszínű nem lesz, az is jó, ha már ropogósra sül néhol.
Eredmény: A Drágám gyorsan bekanalazta (villázta :P), baracklekvárral és porcukorral tálaltam. Rájöttem, hogy anno jobban szerettem, amúgy sem vagyok édességes, de nekem kicsit túmaccs lett az összhatás (lekvárral, mindennel). Maga a morzsa nem volt nagyon édes, direkt. Drágám szerint ahhoz képest, hogy császár eledele, egész olcsó összetevőkből kihozható. :P
Megjegyzések
Megjegyzés küldése